JógaKlikk -  Online jógaórák

JógaKlikk Blog

Rugalmas gerinc, jól működő pajzsmirigy - tanuld meg velünk a Matsyászanát!

hozzászólás 2014-12-03

Tanuld meg velünk a halpózt, Matsyászanát!

A hapóz, szanszkritül Matsyászana számos jótékony hatással bír. Ehhez az ászanához a hindu özönvíztörténet kapcsolódik.

A hindu mitológiában Matsya, a hal Visnu isten első avatárja, megtestesülése. A hinduizmus szerint a jó és a rossz egyaránt megtalálható a világban. Amikor a rossz túlsúlyba kerül, Visnu, a megtartó valamilyen élőlény formájában megtestesül, és visszaállítja az egyensúlyt. Satyavrata király – akit az első emberként (Manu) is említenek - a kezét a folyóban mosta, amikor egy kis hal, Matsya úszott oda és kérte, hogy mentse meg az életét. Satyavrata a halacskát kis edénybe tette, amit hamar kinőtt, napról napra növekedett, végül már a folyó sem volt elég széles neki, az óceánba került. Ezután a hal elárulta, hogy ő Visnu, és megjósolta, hogy 7 nap múlva özönvíz zúdul a világra, amely elpusztít minden életet. Bárkát építtetett, ahova minden élőlény és a bölcsek (risik) is bemenekülhettek, és az özönvíz után újra benépesíthették a Földet, a bölcsek pedig így megőrizhették a védák bölcsességét.

A gyertyaállás vagy ekepóz kompenzációs gyakorlataként biztosan sokan találkoztatok a halpózzal a jógaórákon. Többféle kéz- és lábtartással gyakorolhatod,  ide kattintva pedig meg is tanulhatod velünk ezt az ászanát. 

Miben segíthet neked ez a jógagyakorlat?

- Használd pajzsmirigy-túlműködés esetén.

- Javasolják asztmára.

- Növeli a gerinc rugalmasságát, erősíti a hátizmokat, javítja a tartást.

- Oldja a mellkas, a váll, a hát, a nyak feszültségeit.

- Nyitja a mellkast, növeli a légzéskapacitást.

- Enyhíti a torok- és mandulagyulladás tüneteit.

- Az emésztésre is jótékony.

- A csecsemőmirigy működésének serkentésével fokozza az immunrendszer működését.

 A mellékpajzsmirigyre is hatással van, amely szabályozza a kalcium felszívódását.

- Az agyalapi mirigy és tobozmirigy működésére serkentőleg hat, a hormonháztartást frissíti.

- Oldja a stresszt, javítja a kedélyállapotot.

Jagicza Berta


Cimkék: jóga gyakorlás halpóz matsyászana macjászana pajzsmirigy gerincpajzsmirigy gerinc

Hozzászólások

Hozzászólnál? jelentkezz be! Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás. Légy az első hozzászóló!